|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 15 találat | lapozás: 1-15 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Molnár Jánosné Csoma Irma 1998. október 20.Erdélyben Székelyföldhöz hasonlóan talán csak Kalotaszegen alkot a magyarság egységes tömböt. A több mint negyven települést Trianon óta a mindenkori román hatalom igyekezett elrománosítani. Az 1989-es fordulat utáni években sorra alakultak az egyesületek, Bánffyhunyadon a Kós Károly Kulturális Egyesület, Kalotszentkirályon az Ady Endre Kulturális Egyesület, Kőrösfőn a Rákóczi Kulturális Egyesület. Két éve bejegyezték a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületet, melynek célja a kalotaszegi magyarság kulturális életének fellendítése és összehangolása. Sorra emlékeztek meg olyan történelmi személyiségekről, mint Kájoni János, Vasvári Pál, Gyarmathy Zsigáné, Ady Endre, Kós Károly és Ravasz László. Idén elkészült hat kalotaszegi település címere és zászlója, ebből négyet már fel is avattak olyan önzetlen emberek segítségével, mint Okos Márton, Pécsi L. Dániel vagy Petrás Mária. Az egyik ilyen ünnepség a 240 lelkes Zsobokon volt, ahol ekkor felavatták a Bethesda Gyermekotthon új iskolaépületét, a vadonatúj malmot és sütödét, majd Csiha Kálmán püspök felszentelte a falu címerét és zászlaját, amelyet ingyen készített el Pécsi L. Dániel budapesti jelképtervező. Okos Márton, a Mocsáry Lajos Alapítvány irodavezetője bejelentette, hogy idén az Erdélynek járó Mocsáry-díjat Molnár János és Molnár Irma lelkipásztor házaspárnak ítélték oda azért a munkáért, amit Zsobokon végeztek. Másnap Csucsán leleplezték Petrás Mária Budapesten élő csángó szobrász alkotását, amely a csucsai református templom falát díszíti. /Péntek László: Zászlók, címerek, kopjafák Kalotaszegen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 20./1999. május 31.Az Erdélyi Református Nőszövetség Marosvásárhelyen tartotta VI. konferenciáját. A megnyitó istentiszteletet Molnár Jánosné Csoma Irma, zsoboki (kalotaszegi) lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke tartotta. A rendezvény meghívottja volt Orbán Viktor miniszterelnök neje, Lévai Anikó, aki bevallotta: ő katolikus vallású, és ezért nagyon jól esett neki, amikor a meghívó megszólítását elolvasta, mely így szólt: Kedves Testvérünk. Egy ilyen meghívásnak természetesen nem lehetett ellenállni. A miniszterelnökné asszony a Kistemplomban összegyűlt többszáz erdélyi lány, asszony jelenlétében arról beszélt, hogy mennyire átérzi a kisebbségi sorban élő asszonyok nehézségeit, felnéz rájuk, és meggyőződése, hogy az anyaországi asszonyoknak az erdélyiektől kell kitartást, helytállást tanulniuk. Hangsúlyozta, hogy a családnak mennyire fontos szerepe van a szép, tiszta beszéd megőrzésében, a vallásos nevelésben, "a hit kincsének átadásában". A választékosan beszélő, minden póztól mentes, szép, fiatal jogásznőt pillanatok alatt szívébe zárta az asszonyi gyülekezet. A magyar miniszterelnök neje, Lévai Anikó rövid exkluzív interjút adott a lapnak. Elmondta, hogy jogász, hat évig ügyvédként dolgozott, amíg a harmadik kisgyerekük született. Utána elvégezett egy második diplomás képzést a jogi karon, értékpapír- és bankszak-jogász lett, utána egy bankban dolgozott egészen januárig. Tavaly szeptembertől a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen a pénzügyjog tanára. /Máthé Éva: Díszvendég volt a miniszterelnökné asszony. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./2000. szeptember 18.Szept. 18-án Kolozsváron a hídelvi református templomban kezdődött meg az Erzsébet út 59. szám alatt megnyíló missziós ház avatóünnepsége, mely elsősorban az utcagyerekek problémáját próbálja felkarolni és számukra szegénykonyhát fog működtetni. A missziós program felekezeti és nemzetiségi hovatartozás nélkül fogja segíteni az utcagyerekeket. Dr. Molnár János professzor megköszönte a külföldiek és hazaiak hozzájárulását. Az Erdélyi Református Nőszövetség (ERN), amelynek elnöke Molnár Jánosné, a zsoboki református egyházközség tiszteletese, kezdeményezte, hogy Kolozsváron szükség van egy házra az utcagyerek-misszió céljára. A program beindításával még várni kell egynéhány hónapot, mivel a berendezés hiányos, és emiatt az egészségügy nem adhat működési engedélyt. - A ház az AKSZA nevet kapta, melynek magyar megfelelője: felékesített. /Horváth Gyöngyvér: A szeretet lelkével történő cselekedetek. Református otthon utcagyerekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./2002. október 30.Nyárádszereda a Nyárádmente legnagyobb települése, ma is országos és hetivásárok színhelye, a környék művelődési központja. Okt. 27-én a hollandiai támogatók jelenlétében felavatták a református nőszövetség vendégházát. A Küküllői Egyházmegye 59 anyaegyháza közel 40 ezer reformátust számlál. A Nyárádmente gyülekezetei is oda tartoznak. A gyülekezeti munkában számottevő részt vállal a nőszövetség. Dr. Molnár Jánosné, a zsoboki gyülekezet lelkészasszonya, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke is ellátogatott a vendégház avatására. Aki meghallja azt is, amit Reményik Sándor így fejezett ki: "Erdély harangoz a mélyben. / Elmerült székely faluk hangja szól / Halkan, halkan a tengerfenéken." - az felülemelkedik a kicsinyességen. A nyárádszeredai református nőszövetség munkája 1999-ben indult, de az asszonyok köre voltaképpen már 1995-től részt vállalt az anyagi és a szellemi tevékenységben. Járdát építettek, felavatták a gyülekezeti termeket, a Bocskai teremben számos olvasótalálkozót, képzőművészeti tárlatot szerveztek. /Bölöni Domokos: Szeredai Máriák. A kegyelem munkára serkent. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./2003. június 24.A múlt hét végén a kalotaszegi Zsobokon megtartott szórványkonferencián többek között részt vett Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke, és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány (AKA) irodavezetője. Pomogáts Béla elégedetlen azzal az összeggel, ami a rendelkezésükre áll - ez az idén 1 milliárd forint. Ezen kívül az IKA a kézbesítője ama 1,2 milliárd forintnak, amit azoknak a határon túli magyar családoknak folyósít a kormány oktatási támogatásként, akik egy vagy több gyereküket magyar iskolába járatják. A tavaly az erre szánt egy milliárd forintból 800 ezret ugyancsak a pályázók kaphattak meg, mert csak minimum két magyar iskolás gyerek esetén folyósították a 20 ezer forintos támogatást, és ezt a magyar igazolvány meglétéhez kötötték, viszont az igazolványok átvétele, beszerzése igen nehézkesen haladt. Mivel az idén a támogatás megszerzéséhez nem kell majd magyar igazolvány, és egy gyerek után is jár a juttatás, Pomogáts szerint kb. 2 milliárd forint kell majd ahhoz, hogy minden jogosult hozzájuthasson a 20-20 ezer forinthoz. Az elnök azt is elmondta: "A kormányváltás előtt elszabadult a pályázás. Az Orbán- kormány utolsó időszakában olyan pályázatokat hagyott jóvá, amelyekről világosan tudtuk, hiszen én akkor is kuratóriumi tag voltam, hogy az összeg magánzsebekben fog kikötni. Azt még meg tudtuk akadályozni, hogy egy felvidéki magánszálloda építésére valaki 50 millió forintot kapjon, de azt már nem, hogy 80 millió forintot utaljunk ki egy erdélyi sajtó- és könyvterjesztő hálózatra, és nyilvánvaló, hogy ez a pénz magánzsebbe vándorolt." Az idei 1 milliárd forintos keretnek a 66-68 %-a fölött a határon túli alkuratóriumok rendelkeznek. A HTMH (Határon Túli Magyarok Hivatala) jövőre 2-3 milliárd forintos támogatást kér majd a külhoni magyarok támogatására. Az IKA elnöke az idén is kiemelten fontos feladatnak tekinti az erdélyi templomok építését. Csíkszeredában római katolikus katedrális épül, azzal a távlati céllal, hogy talán püspöki székesegyház lesz Csíkban, e nagy méretű templom befejezése érdekében Pomogáts levelet írt Medgyessy Péter miniszterelnöknek, hiszen kb. 100 millió forint kell e célra, és ez elvinné a központi IKA-alapnak majdnem a felét. Pomogáts Béla rendkívül fontosnak tartja azt, hogy például Románia uniós csatlakozásáig az anyaország kedvező helyzetbe hozza, megerősítse az erdélyi intézményeket, hogy azok képesek legyenek részt venni az uniós pályáztatási rendszerben, ahol önerőre is szükség van. Emlékeztetett arra is, hogy a nyugat-európai kisebbségi régiók (pl. két belgiumi német falu, a dél-tiroli osztrákok stb.) igen jelentős összegeket kaptak az uniós alapból, és ez úgy volt lehetséges, hogy életképes projektjeik, intézményeik voltak. Arra is utalt, hogy a határon túlra jutó 6-7 milliárdos támogatásnak az IKA csak egy részével rendelkezik, tehát figyelni kell az Apáczai Közalapítványra, az Új Kézfogás Közalapítványra, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumára, ezekkel a közeljövőben együttműködik majd az IKA. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány (AKA) irodavezetője jól dokumentált beszámolót nyújtott át a zsoboki konferencia résztvevőinek, amelyben nyomon követhető az AKA története, a főbb célkitűzések. Az 1999-ben létrejött közhasznú szervezet eddig 3,1 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg, a benyújtott 1236-ból 654 pályázatot ítélt életképesnek. Főleg a felsőoktatást, a szakképzést támogatta. Mivel a zsoboki konferencia témája a szórványmagyarság helyzete, jövője volt, Csete Örs erre a pászmára koncentrált. 2001-től az AKA évente 5-5 millió forintot juttatott hat erdélyi szórványközpontnak. Viszont Csete Örs jelezte: 2003-ban már nem tartozik feladataik közé s szórvány támogatása. Ezenkívül eddig hét ingatlanvásárlást, -építést támogattak Segesváron, Szamosújváron, Aradon, Válaszúton, Széken, Gyimesfelsőlokon és Temesváron. Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján és Felvidéken 86 szórványóvodát támogattak. A Magyarok - Határok Nélkül program keretében a nyugati magyar szórványokhoz juttattak ki magyar tanárokat, nyelvápoló táborokat szerveztek a kint élő gyerekek számára. 2003-ban a következő területeket támogatják: számítástechnikai jellegű pályázatokat, a szakképesítési alapból a középiskolai szakoktatást támogatják; a felsőfokú oktatás terén pedig a gyakorlati képzésre vonatkozó pályázatoknak van esélyük. Az AKA idei kerete 1,2 milliárd forint. /(Máthé Éva): Magyar közalapítványok beszámolója. Kevés a fóka, sok az eszkimó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./ Zsobok 320 lelkes, színmagyar református falu. Szórványközpontja, a benne 1994 óta működő Bethesda Gyermekotthon a maga nemében egyedülálló, ahol a 115 gyerekből 54 állandó lakó (árva vagy szegény családból származó, elhagyott gyerek), a többiek az iskolai év idején olyan falvakból érkeznek az iskolába, bentlakásába, ahol nincs magyar tanítás. A kastélyszerű új épület németországi református támogatással készült. Jelenleg az öregek otthonát építik, ahol a 18. életévüket betöltő, a zsoboki otthonban nevelkedett fiatalok dolgozhatnak, lakhatnak majd - ha erre igényt tartanak. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia - idei tanácskozását Zsobokon, a Bethesda Otthonban szervezte meg. A téma: A rehabilitációs programok esélyei a romániai és a kárpát-medencei szórványokban. Pomogáts Béla szerint a szórvány felkarolását nem lehet tovább halasztani. A 20. század megtépázta a magyar nemzetet, társadalmat. Trianont még mindig nem dolgozta fel a nemzet, s most igen káros az, hogy "a határon túli magyarság ügye, a nemzetpolitika a pártpolitika részévé vált, pártérdekek alá rendelődött". A budapesti Teleki László Intézettől származó adatokat ismertette Pomogáts: a legutóbbi felmérések szerint a világon alig több mint 13 millió magyar él, 77,1 százalékuk Magyarországon, 2,6 millió a Kárpát- medencében, 1,72 millió Nyugaton. A magyarság 13,9 %-a, 885 ezer fő abszolút szórványban él, olyan településeken, ahol magyar oktatás már nincs, legfeljebb az egyház jelent még megtartó erőt. Viszont ha azokat is szórványmagyaroknak nevezzük, akik egy településen belül kisebbségben élnek a Kárpát-medencében, akkor kb. 1,1 millió az itt szórványban élők létszáma. Hozzájuk adódik a nyugati diaszpóra - 1,72 millió egyén. A leggyorsabban a nyugati diaszpóra épül le. Erdélyben is drámai a szórványban az asszimiláció. A szórvány ügye nemzetstratégiai tétel kell hogy legyen, amit a magyar kormánynak, a határon túli politikai és civil szervezeteknek együttesen kell felkarolniuk. A konferencia célja a problémák felleltározása volt. Vetési László az erdélyi református szórványgondozói szolgálat vezetőjeként konkrét példákkal ecsetelte, mennyire elszigetelődtek az egyes kis magyar közösségek, hogy sok helyütt az alkoholista lelkészek sem jelentenek már számukra mentsvárat, bár "az egyház az utolsó hajszálér-hálózat, mely egymáshoz kapcsolja a szórványmagyarokat". (Pusztakamarást említette, ahol az iskola után felszámolódik az egyház is.) Az erdélyi református 550 anyaegyházból 195-ben 300 alatt van a hívek száma. A lelkészek körében a felkészületlenség, az improvizáció terjed. Majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi szórványmagyarok 48 %-a városokban él, velük senki sem foglalkozik. Lépcsőzetes, gyakorlati tervnek kell készülnie ezzel kapcsolatban. A lehető legsürgősebben 300 pedagógusnak és 300 lelkésznek azonnali, folyamatos támogatást kell nyújtani, különben sok kisközösség egy- két év alatt eltűnik. A Sapientia Egyetem valószínűleg keretet biztosít majd e programnak, amely felkészítést is jelent. Szilágyi N. Sándor nyelvész-professzor az asszimiláció, a szórvány kifejezések pontos meghatározására vállalkozott. Statisztikai felmérések alapján mondotta: Romániában 27 ezer falusi magyar ember él olyan településen, ahol a magyarok részaránya nem éri el a 10 %-ot, és 139 ezer olyan városlakó van, ahol ez az arány 11-20 % között mozog. A két utóbbi népszámlálás között, tíz év alatt hivatalosan 13 százalékos volt a magyarság apadása. Péntek János nyelvész-professzor Zsobok példáját emelte ki. Nem hangzatos mondatokra, hanem egyéni cselekvésekre, nyelvi rehabilitációra van szükség. Szerinte a nyelvvesztés bármikor visszafordítható folyamat, csak meg kell találni a módját, a felelősét - egy-egy közösségen belül. Foggal-körömmel meg kell tartani az iskoláknak legalább az alsó tagozatát, mert az iskola nélkül maradó falu felmorzsolódik. Felhívta a figyelmet a lakótelepi szórványra, ahol a nyelvvesztés igen komoly méreteket ölt. Sok településen a "megfélemlített nyelvhasználat" áll fenn, ezt a kifejezést néhai Szabó T. Attila professzor alkotta meg. (Rád szólnak: ne beszélj magyarul!) Ez frusztrált lelki állapothoz vezet, és igen nagy mértékben járul hozzá a kivándorláshoz. Péntek János a szórványközpontok körének a kibővítése mellett szállt síkra. Több előadó utalt arra, hogy 30-50 ilyen újabb központra lenne szükség. Halász Ferenc, a temesvári Bartók Béla Líceum volt igazgatója a bánsági helyzetet elemezte. A magyarok részaránya Temes megyében jelenleg 7,58 %. Minden településen kisebbségben élnek (már ahol jelen vannak). Az utóbbi időben megkezdődött a fakultatív magyar nyelvoktatás ott, ahol erre igény van, ez már több mint 300 gyermeket érint. Még egyelőre 23 óvodában és 17 általános iskolában, és 1-2 középiskolában folyik magyar oktatás is (a Bartók Béla Líceumban csak magyar nyelven tanulnak). Az utóbbi időben beindult Élő kapcsolat nevű program keretében családonként keresik fel a magyar kisközösségeket. Mint mondotta: a Bánságban a vegyes házasságok 90 %-ában a gyerekek nem tudnak már magyarul. Pozitív jelenség, hogy szegedi támogatással táncházmozgalom indult be. Halász Ferenc sérelmezte, hogy az Apáczai Közalapítvány szórványtámogatása megszűnik. Dáné Tibor Kálmán az EMKE országos vezetősége nevében figyelmeztetett arra, hogy elsősorban az egzisztencia-teremtéssel, a szórványban élő vállalkozók támogatásával, megerősítésével kellett volna oda hatni, hogy megmaradjanak a magyar kisközösségek. A jelenleg "futó" programok kapcsán javasolta: ne csak nyelvőrző táborokat szervezzenek az illetékesek, hanem tehetséggondozást is vállaljanak - tematikus, festészeti, zenei, informatikai táborokat létesítsenek a szórványban élő gyermeknek. Pillich László, a kolozsvári Heltai Alapítvány elnöke statisztikai felmérések alapján, térkép segítségével vázolta az erdélyi korridor elméletet, mely szerint Szatmárnémetitől Sepsiszentgyörgyig egy folyosó mentén helyezkedik el a hazai magyarság, mely gerincének fő csigolyája Kolozs megye, Kolozsvár, ahol 17 %-ra süllyedt a magyarság részaránya. Márpedig ha ez a csigolya kihull, akkor a gerinc kettétörik, két enklávéba szorul be a magyarság. A Kolozs megyei magyar gyermekek 10 %-a nem magyarul kezdi az iskolát, 20 %-uk románul végzi a 8. osztályt, és 50 %-uk románul érettségizik - sorolta a szórványosodás adatait. Somai József, az Iskola Alapítvány elnöke eredményeiket sorolta, amelyek - mint mondotta - nem látványosak, de például a Zsil völgyében, Óradnán, és másutt is sok helyen támogatni tudták az ingázó tanulókat, ösztöndíjakat biztosítottak szegény sorsú, szórványban élő magyar gyerekeknek. A továbbiakban a vajdasági, burgenlandi, Beszterce- Naszód megyei magyar közösségek gondjairól, a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységéről, az óradnai, segesvári, hunyadi magyar közösségek, szórványközpontok sorsáról hangzottak el kiselőadások. A házigazda, a zsoboki Molnár Irma tiszteletes beszámolt arról, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége minden évben felvállal egy-egy ügyet, és azt kitartással támogatja. Most a megszűnő félben levő balázsfalvi magyar oktatást szeretnék megmenteni az enyészettől. Korábban a csucsai Ady-Boncza kastély szomszédságában levő református templomot festették le, újították fel, ahol 3 (!) református ember él. /Máthé Éva: Szórványgondok - magyar módra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./2004. augusztus 13.Szilágy megye legnagyobb községeként tartják számon Váralmást. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 2853 lakosa van. A község kilenc települést ölel fel: a Zilahtól 51 kilométerre fekvő Váralmás mellett Farnas, Zsobok, Sztána, Kispetri, Bábony, Kiskökényes, Almásnyíres és Cold falvakat. A Kalotaszeghez tartozó falvakat 1968-ban csatolták Szilágy megyéhez. A község útjai évszázadnyira elmaradtak az úgynevezett európai normáktól. Zsobok lehet a példa a község többi nyolc településének, ősszel jubilál a zsoboki gyermekotthon, ahol árva vagy elhagyott gyermekeken kívül szórvány települések gyermekei magyarul tanulnak. Az intézmény kivitelezője a helybeli lelkész Molnár János és felesége, Molnár Irma. Zsobokon 444-en élnek. /Fejér László: Kilenctelepüléses község. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./2004. december 18.Révész Máriusz Sorsfordítók Erdélyben című interjúkötetének bemutatóját dec. 18-án tartják Budapesten. A könyv az erdélyi gyermekvédelem hét nagy egyéniségéről szól, akik közül a bemutatón részt vesz: Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, Böjte Csaba ferences szerzetes, Kató Béla református segédpüspök és Szegedi László református lelkész. Rajtuk kívül Molnár Jánosné zsoboki lelkésszel, Gergely István csíksomlyói plébánossal és Pakó Benedek szászrégeni plébánossal készült beszélgetések olvashatók még a kötetben. /Könyv az erdélyi gyermekvédelemről. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./2005. február 16.Révész Máriusz Sorsfordítók Erdélyben /Kairosz Kiadó, Budapest/ című interjúkötetét Budapesten, a Polgárok Házában mutatta be Orbán Viktor. Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete írta a könyv előszavát. Hét interjút tartalmaz a könyv. Molnár Jánosné református lelkész; Berszán Lajos plébános-esperes; Gergely István plébános; Kató Béla református lelkész, püspök-helyettes; Pakó Benedek plébános, Szegedi László református lelkész és Böjte Csaba ferences szerzetes ismerhető meg a könyvből. /Pásztori Tibor Endre: Langymeleg helyett fészekmeleg. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 16./2005. november 5.Kalotaszeg aprócska, de népművészetét híven őrző faluja, Zsobok nyaranta benépesül képzőművészekkel. Tízéves ugyanis a Zsoboki Alkotótábor. Tíz évvel ezelőtt szervezte meg először a tábort a Kolozsvárról évtizedek óta Kalotaszegre ingázó rajztanárnő és képzőművész Essig Klára. A tábor harmadik esztendejétől kezdődően a jeles művészettörténész és műkritikus Banner Zoltán átvette a művészeti irányítást. A táborban készült alkotásokat záráskor, immár hagyományosan, előbb Zsobokon, majd Kolozsváron mutatják be. Idén a kolozsvári Művészeti Múzeum nagyszabású, gyűjteményes, jubileumi tárlatnak adott otthont. A művészek adományai pedig értékes képzőművészeti gyűjteménnyé álltak össze, amelynek egy része a tábornak helyet adó, Molnár János professzor és Molnár Irma tiszteletes asszony irányította Bethesda Gyermekotthon falait díszíti. Az alkotótábor gyűjteménye vándorkiállításokon már bejárta Kalotaszeget, az országhatárokon túl is sikerrel szerepel. /N. J.: Kalotaszegi ablak a nagyvilágra. Tízéves a Zsoboki Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./2006. augusztus 12.Gombamódra szaporodnak a művészeknek néhány napos-hetes teljes ellátást biztosító rendezvények. Egyfajta huszonegyedik századi mecenatúra ez. Az alkotók immár egyre népesebb csoportja választja majdhogynem életformájául a táborozást. Az egyik tábor a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány égisze alatt működő, Molnár János teológia professzor és Molnár Jánosné református lelkipásztor támogatását élvező, Essig művészházaspár vezette Kalotaszegi Alkotótábor. A táborban tizenegy esztendő alatt több mint 400 műalkotás született, amely részben az árva és nehéz sorsú gyermekek szálláshelyéül szolgáló zsoboki Bethesda-otthon falait díszíti. A tábor művészeti irányítója Banner Zoltán. Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában megtekinthető az idei tábor termése A tábor törzsgárdájához tartozó Fodor N. Éva, Szabó Vilmos, Bordy Margit és Tompos Opra Ágota munkásságát a kolozsvári közönség – egyéni kiállításaiknak köszönhetően – jól ismeri. A sepsiszentgyörgyi Simó Enikőnek most a kalotaszegi templomok világa állt alkotásai középpontjába: a textilművész kiruccanása a festett világba. A főszervező Essig Klára jobbára a népi építészet eszköztárából. A székelyudvarhelyi Kalló László szintén építészeti elemeket fogalmazott vízfestményébe. /Németh Júlia: Az alkotói szabadság jegyében. Táborzáró csoportos tárlata Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./2006. december 20.Tizenegy éve, minden decemberben átadásra kerül a Kisebbségekért Díj, amelyet a magyar miniszterelnök alapított a Kisebbségek napja alkalmából. Az elismerést olyan magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kapják, akik, illetve amelyek a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, tömegtájékoztatásban és a gazdaság területén kiemelkedő tevékenységet végeztek a kisebbségek érdekében. Az idei díjat december 19-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át a parlamentben. Megalapítása óta ez az első év, amikor a kitüntetettek között nincs erdélyi. Korábbi Kisebbségekért díjasok: Sütő András (1995), Gabriel Andreescu (1995), Kató Béla (1995), Böjte Csaba (1996), EMKE (1996), Csibész Alapítvány (1997), Domokos Géza (1997), Smaranda Enache (1997), Kallós Zoltán (1997), Molnár János és Molnár Jánosné zsoboki református lelkészházaspár (1998), Aradi Minorita Rendház (1999), Hegyi István református lelkész (1999), Szilágyi Pál (2000), Lászlóffy Pál (2001), az RTV magyar szerkesztősége (2001), Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkaközössége (2002), Vetési László (2003), EME (2004), Guttman Mihály (2005). /Kisebbségekért Díj, 2006 – nincs erdélyi kitüntetett. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2009. augusztus 22.Berszán Lídia szociális munkás, családterapeuta, a BBTE Szociális Munka Tanszékének adjunktusa szerint objektív és szubjektív okok egyaránt közrejátszanak abban, hogy eldöntsék: az otthoni idősgondozást vagy az öregotthoni ellátást választják-e. A Szilágy megyei Farnason levő korszerű idősek otthonában élők 60 év fölöttiek. A tavaly megnyitott otthonban negyven idős és beteg embert tudnak gondozni, jelenleg azonban mindössze 11 személy él ott. Molnár Irma zsoboki tiszteletes asszony az öregotthon vezetője. A kolozsvári Szent Péteri templom szomszédságában lévő otthont 1996-ban átszervezték, azóta a krónikus szomatikus betegségben szenvedők kórház-otthonaként működik. Az öregotthonnak jelenleg 110 lakója van. Tokay Rozália, a kolozsvári Szent Kamill Otthon igazgatója elmondta, az otthon befogadóképessége ötven személy, általában mozgássérült, illetve halmozottan sérült személyeket gondoznak, szobáik kétágyasak. A 2001-től működő otthon önellátó. A főleg használt ruhákat árusító üzlet bevételeit a Szent Kamill otthon működésére fordítják. Az Agapé öregotthon Kolozsváron, a Mócok útján található, hetven éven felüli hölgyeket fogadnak, akiknek nincs rokonuk. Háziorvos ellátja a betegeket. Az Irgalmasság Háza Misericordia Egyesület Bágyonban működteti öregotthonát. Sógor Géza, az egyesület elnöke és az öregotthon gondnoka elmondta: 65 év feletti személyeket fogadnak. Az öregotthon tíz éve működik, jelenleg 22-en laknak benne. /F. ZS., N. -H. D. : Idősgondozás otthon vagy otthonban: közös döntés szükséges. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./2013. augusztus 26.Piktorok, lüdércek, egyebekTizennyolcadik alkalommal gyűltek össze képzőművészek a zsoboki alkotótáborban. Alapítói – az Essig házaspár – még két esztendeig működtetnék a több funkciót betöltő nyári műhelyt, a huszadik találkozót követően a fiatalabb nemzedék gondjaira bíznák. Szilágyi Aladár riportja Essig József és Mészáros Ödön felvételeivel. A bánffyhunyadi állomáson két művészküllemű férfiú várakozik rám. Zsobok felé haladtunkban megtudom, hogy a gépkocsit vezető Buglya Sándor személyében a jeles filmrendezőt, operatőrt, a Sapientia Egyetem tanárát tisztelhetem, a másik táborlakóban pedig Orbán István kolozsvári grafikust, a Báthory István Líceum rajztanárát. Három esztendeje, amikor az Alszeget jártam, alulról, Váralmás felől közelítettük meg, most pedig Sárvásár végiben balra kanyarodva ereszkedünk lefelé a gödörfaluba, mely szláv eredetű nevét is azért kapta, mert valóban egy katlan fészkébe rejtőzött el. Azon az úton gördülünk, amelyiket a Molnár Irma helybeli lelkipásztor és férje, Molnár János teológiai professzor kezdeményezésére részint önerőből, részint nyugati támogatással építettek a 90-es években, hogy Zsobok a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő országútról is elérhető legyen. A húsz esztendő múltán is járható kövesút a megyehatárt képező vaspályán túl hirtelen aszfaltra vált. Szilágy megye felvállalta, hogy a saját szakaszát korszerűsítse, Kolozs megye nem. A Ríszegtető fara alatt haladtunkban István megállást kér, néhány perces domboldali portya után gazdag vadvirágzsákmánnyal tér vissza, a csokor minden szála más-más színben pompázik. További időmúlatásom idején nem egyszer látom, hogy a táborlakó művészek körében divatozik a virággyűjtés. A zsoboki határ gyakori botanizálásra csábítja a piktorokat. A tábori műítész Amikor befordulunk a tábor lakóinak szállást és műhelyt adó Bethesda gyermekotthon udvarára, egy teremtett lelket sem látok, mindenki elvonult dolgozni valahová. Szerencsémre, a folyosó árkádjai alatt elsőként Banner Zoltán művészettörténésszel futok össze, Kalotaszeg két legjelesebb fafaragó mestere, a bánffyhunyadi Kudor István és a helybeli Gál Potyó István társaságában. Zoltán barátomat rögtön le is foglalom magamnak, hiszen tudomásom szerint fontos szerepet tölt be az alkotótábor életében. „Ez most a tizennyolcadik alkalom, amikor a harmadikat rendezték, az alapító Essig Klára felkért, jöjjek, nézzem meg: kik vannak itt, mit csinálnak, és egyáltalán, mi a véleményem arról, hogy ne mind csak a Székelyföldön forgolódjanak a művészek, hanem itt, Kalotaszegen is működjön egy művésztábor. Ez egybeesett azzal a mozgalommal, amit a Molnár János és Irma lelkészházaspár kezdeményezett, aminek a koronája a Bethesda gyermekotthon, az ehhez kapcsolódó mezőgazdasági és ipari létesítményekkel együtt. A szomszédos Farnason öregotthont működtetnek, itt malom is van és kenyérgyár, sajtgyártó kisüzem, fóliás zöldségtermesztés. Az, hogy Zsobok, az egyik legelmaradottabb alszegi falu úgy kiemelkedett, hogy Kalotaszentkirály mellett a legizgalmasabb élet zajlik itt, főleg nekik köszönhető. A kétszázvalahány lelkes faluban hetven embernek adnak munkát. Klárika levélben kért fel a részvételre, el is jöttem. Az elején elsősorban a kolozsvári rajztanár kollégáira támaszkodott, lévén, hogy ők könnyebben ide mozgósíthatók. Magyarországról is igyekezett táborlakókat toborozni, onnan kezdetben jobbára amatőrök jelentkeztek. Amikor megérkeztem, csak két ismerős, hivatásos képzőművésszel találkoztam, Soó Zöld Margit jött el akkor meg Fodor Éva, Fodor Sándor író felesége. Mondtam is Klárinak, ez nagyszerű dolog, de ide a profikat kell meghívni, hogy amit itt alkotnak, Kalotaszegen, ne csak a saját kis körükbe jusson el, kerüljön be a hazai és magyarországi művészeti élet vérkeringésébe. Jöttem minden évben hűségesen, az amatőrök lassan elmaradoztak. Végül is a tábornak profi jellege lett, de azok a rajztanárok, akik tényleg kiállító művészek, továbbra is jönnek. Aztán megfordult itt Jakobovits Miklóstól Tóth Lászlón keresztül Árkossy Istvánig és Kádár Tiborig sok jeles művész – hogy hirtelen említsek néhány nevet. Eddig több mint százhúszan tanyáztak itt. Volt, aki egyszer vagy kétszer jött el, és van, aki rendszeresen visszajár. A szervezők ragaszkodnak ahhoz, hogy ha ide jelentkezik valaki, annak, amit itt alkot, „köze” legyen Kalotaszeghez. Essig Klára most Kolozsvárról távirányítja a tábort, ahogy tudja. Régóta betegeskedik, úgyhogy hősies dolog volt, hogy tegnap kijött a megnyitóra, a férje, Essig József fotóművész helyettesíti tulajdonképpen. Nekem az a tisztem, mindenek előtt, hogy amikor vége a táborozásnak, megnyissam a kiállítást itt, a díszteremben, vagy a kultúrházban. Az egy társadalmi esemény a faluban, mert rendszerint istentisztelet után tartják, a falu népe átvonul, és megnyitjuk a tárlatot. A dolgom másik, gyakorlatiasabb része, hogy a két munkát, amit a táborlakók itt hagynak a gyűjtemény számára, értékeljem – euróban most már. Ez a kollekció tulajdonképpen a levegőben lóg, hiszen nincs hol kiállítani állandó jelleggel. A képek végül is jó helyen vannak, ennek az épületnek minden szobájában, a parókián és a farnasi öregotthon falain, meg Essigék lakásában, ahol egy pincegalériát alakítottak ki. Régebben úgy volt, hogy vasárnap, amikor véget ért a tábor, megnyílt a kiállítás, kürtőskaláccsal, köményes pálinkával, volt egy kis zene, éneklés, estefelé nekiálltunk, leszedtünk mindent, és másnap, hétfőn Kolozsváron az evangélikus egyház galériájában újból megnyitottuk, immár a szélesebb közönség számára. Három éve nem ott tartják, hanem a magyar színház előcsarnokában, egy-egy színházi vagy opera bemutató alkalmával. Igazából minden órám le van kötve, mert amikor már elkészült néhány kép, megkérnek, nézzem meg. Nem vagyok igazán kritikus alkat, nem is tartom magamat igazán műítésznek. De elbeszélgetek velük, kiderül, hogy mit szeretek, mit nem. Természetesen nem lehet itt tíz-tizennégy nap alatt főműveket alkotni. Az a két kép, ami itt marad, annak befejezett munkának kell lennie. Ha több alkotás van, azt is megkérdik, hogy melyiket hagyják itt? Természetesen, a legjavát választom ki, annak ellenére, hogy a gyűjteménynek még most nincs állandó helye. Igen fontos volna, azt kellene még megszervezni, hogy a tizennyolc év alatt felgyűlt munkák javát, mondjuk, ötven képet egy vándorkiállítás keretében Magyarországon is bemutathassák.” Banner Zoltánnak sietnie kell, hiszen amióta Békéscsabára költözött, egyre-másra tárlatokat kezdeményez, főleg erdélyi vagy Erdélyből átszármazott képzőművészek munkáiból, megnyitja őket, ír róluk. Legutóbb Péterfy László szobrászról készített monográfiát. Minden évben megjelenik egy erdélyi művészről szóló monográfiája. Legalább ötévente egy-egy tekintélyesebb, átfogó jellegű művészettörténeti kötetet is kiad. A sorozatot 1990-ben kezdte, az Erdélyi magyar képzőművészet a 20. században címmel. A jelenleg 81 esztendős, fáradhatatlan szerző bevallja: „Már készülök a hármaskönyvem harmadik kötetére. Mire nyolcvanöt éves leszek, a művészettörténészi pályám emlékeit írom meg, az ars poeticámat, aminek a lényege az, hogy nem csak transzilvanista irodalom van, hanem transzilvanista művészet is.” Beszélgetésünk végén az is kiderül, hogy tavaly, éppen a nyolcvanadik születésnapja körül tartották Békéscsabán a Költészet napját, és őt is felkérték: mondjon néhány verset a 24 órás versmaratonon. „Szavalatom hallatán a helybeli színház igazgatója, Fekete Péter azt mondta: neked még ebben az évben szervezek egy előadóestet! Már rég nem vállalkoztam ilyesmire, mert éreztem, hogy ez engem nagyon megvisel. De összejött a dolog, és azóta újra fellépek, nem győzök eleget tenni a felkéréseknek.” Ilyenformán az örökifjú Banner Zoltánt újra elcsábította régi, nagy szerelme, az előadóművészet… Műhelyről műhelyre Arról már előzetes tájékozódásom során tudomást szereztem, hogy Zsobokon immár évek óta a festőtábor mellett – azzal egy időben – fotóművészeti, ritkábban filmes tábort is szerveznek. Igaz, ők kevesebb napot töltenek itt, éppen tegnap távoztak. Azt már magától értetődőnek tartom, hogy a grafikus Essig Klára fotósként és tévéoperatőrként is excelláló férje, Essig József az egyik fő kezdeményezője ezeknek az alkalmaknak. Viszont mindebben jelentős, mentori, szakirányítói szerepet tölt be az engem ideszállító Buglya Sándor, aki 2004 óta a Sapientia Tudományegyetem fotó-filmművészet-média szakának vezető tanára. A tanár úr nemcsak a tanítványait hozza el Zsobokra, szakmai gyakorlatra, hanem a fotográfia és a filmművészet iránt fogékony középiskolásokkal is foglalkozik. József és Sándor nem kis megelégedésére, a most lezárult alkalomra sikerült nyolc magyarországi művészt, a Felföldi Fotográfusok Szövetsége csapatát meghívniuk, akik Kalotaszegnek a déli részét fényképezték, Tordaszentlászló, Kiskapus vidékét. Amikor szerre meglátogatom a műhelyekként fungáló osztálytermeket, nem kis meglepetésemre, Buglya Sándort „in flagranti” kapom egy festőállvánnyal meg egy ecsettel. Kiderül, hogy piktorként is „jogosan” tartózkodik Zsobokon. Éppen egy tájképen dolgozik, két műhelytársa állingál mögötte, azon frissiben véleményezik a félig kész alkotást. Itt természetes gyakorlat, hogy nem csupán Banner úr, hanem ők maguk is megbeszélik egymással a dolgaikat. A szakmai eszme- és véleménycsere alól legfeljebb csak azok képeznek kivételt, akik igénylik a magányt az alkotáshoz, vagy akik valahol a faluban, a határban bolyongva dolgoznak. A táborzáró kiállítás idején viszont ők sem mentesülnek az elbírálás alól. Sándorral egy teremben buzgólkodik másik fogadóm, Orbán István grafikusművész is. „Kolozsvárról jöttem, második alkalommal vagyok itt, először 1998-ban, amikor a harmadik tábort tartották. Kíváncsi voltam, mi minden történt itt az elmúlt másfél évtized alatt, sok az új arc, de vannak emberek, akik törzstagoknak számítanak. 1975-ben diplomáztam, tagja vagyok a Barabás Miklós céhnek. A megélhetés érdekében rajztanári munkát is kell végeznem, a Báthory líceumnak vagyok a tanára, az egy nagyüzem, ezerkétszáz gyerekkel, ott van egy saját galériánk is, a Klubgaléria, ahol rendszeresen havonta újabb és újabb kiállításokat szervezünk, meghívott képzőművészek munkáiból. Rám mindenképpen inspirálólag hat ez a közösség. Egymáshoz bejárunk, megnézzük, ki, mit csinál, hogy dolgozik, mikkel kísérletezik. Összeülünk, beszélgetünk, anyagot hozunk, katalógusokat, egyebet, amit kicserélünk egymás között. Mindenképpen konstruktívan hat ránk a környezet is, egymás közelsége is. Most, ha jól számolom, huszonnégyen vagyunk, Magyarországról is jöttek kollegák.” István két kiadvánnyal ajándékoz meg. Az érszalacsi születésű, portugál földön fényes pályát befutott, odakint elhalálozott Balaskó Nándor szobrász és egyetemi tanár munkásságának két szegmentumát, aktjait és rajzait bemutató albumot Orbán István rendezte sajtó alá, és előszavazta. Ha valaki, akkor ő alaposan ismeri a művész életművet, hiszen Balaskó Nándor az apósa volt… A faragott fa illata Korábbi ígéretemhez híven, ellátogatok Gál Potyó István alszegi portájára is. A tágas udvartér megannyi épülete tanúsítja, hogy itt a faanyagot szerető, a megmódolásához művészi fokon értő emberek laknak. Ahogy benyitok a hátsó traktus földszintjének szerény műhelyébe, egy, a szemközti sarokban ékeskedő fali tékán akad meg a tekintetem. Bármelyik hajdani céhlegény örömest vállalhatná magáénak ezt a harmonikus díszítésű remeket. De számomra, nagyváradi polgár számára, a rogériuszi református templom belterének famunkái képezik a „referenciát” Potyó mester produktumait illetően, hiszen két esztendeig faragta annak minden darabját, a szószéktől az úrasztaláig, a mózesszéktől a padelőkig. „Most éppen kapufélfákat faragok, a Varjúvárnak. Felújítások kezdődtek el Kós Károly házánál. Egy autóbehajtó kaput és egy gyalogkaput faragok. Nagyapámat ugyancsak Gál Potyó Istvánnak hívták, ő volt Kalotaszeg leghíresebb mestere. Kós Károly idejében élt, ő készítette a Varjúvárhoz és a szentimrei nyaralóhoz a teljes bútorzatot annak idején. Bár apám nem folyatta a szakmát, én a génjeimben hordoztam a fa szeretetét. Gyerekkoromban is már próbálgattam apró munkákat, nagyapám sajnos, meghalt, amikor én tíz éves voltam, de a munkái megmaradtak. Néhány szerszáma és néhány mintája is. Ennek alapján kezdtem el faricsgálni, és miután megnősültem, Bánffyhunyadra költöztünk, ott megismerkedtem a Kudor családdal. Nagyon nagy hatással volt rám ez a jeles faragódinasztia, olyan szép dolgokat láttam náluk, hogy muszáj volt nekilássak faragni. Először hobbi szinten, utána váltottam. A kolozsvári népművészeti iskolának volt egy osztálya, ahol várfalvi meg körösfői faragó volt a tanárunk, elvégeztem két évet, de többnyire autodidakta módon tanultam. Összegyűltünk nyolcan-tízen faragni szerető emberek, mindenki hozta, amiket talált, régi faragásokat, s abból inspirálódtunk. A rogériuszi templomot nagy élvezettel, szívvel-lélekkel csináltam, akár itt, a zsoboki templom fakazettás mennyezetét, a nagypetri imatermet, a vajasdi templomot, Hunyad megyében, épp úgy, mint az ugyancsak Bihar megyei Jankafalvát. A fiammal dolgozom együtt, 2000-ig nem győztünk a megrendeléseknek eleget tenni. Magyarországon is volt néhány nagyobb munkám, borospincéket, és egy modern irodaház belsejét borítják a faragásaim.” Gál Potyó István a művésztábor mintájára faragótábort rendez minden évben. „Egy időben párhuzamosan ment a festőtáborral, meglátogattuk egymást, egymás előadásaira átjártunk, de mostanában az később működik, mint a miénk. Van nekünk, népművészeknek egy egyesületünk, a Bokréta Kulturális Egyesület, ennek a keretében van faragó, bútorfestő, varró-hímző tábor. Az utóbbi az idén elmaradt, de a faragót és a bútorfestőt megtartottuk. Most volt a tizedik alkalommal. Általában tíz, tizenöten vagyunk. A bútorfestők Mákófalván, a fafaragók itt, az én portámon találkoznak. Kolozsvárról is jönnek, a környékről, de a legtöbben Magyarországról. Sikerült ide édesgetnem a faluból is néhány gyereket. Remélem, lesz utánpótlás, mert most egy kezem is sok, hogy előszámláljam: hányan faragunk Kalotaszegen…” Lüdércek pedig nincsenek Az esti irodalmi rendezvénynek riporterségem a meghívottja, néhány könyv mellett lapjainkat, az Erdélyi Riportot és a Váradot is bemutatom, megtisztelő partnerem Egyed Emese professzor asszony, irodalomtörténész, költő. Immár hagyomány a szerzői estek tartása, az örökös moderátor szerepét Emese vállalta el. Vele és gyerekkori barátommal, Essig József táborszervezővel a kései órákban ülünk le beszélgetni. Emese asszonynak is szívügye Kalotaszeg, Zsobok. Egymást kiegészítve mesélik, hogyan sikerült összemelegedniük egy reménybeli partnerrel,Barcsay Tamás Kanadában élő honfitársunk személyében. A történelmi család sarja sikerrel igényelte vissza ősei gyalui kastélyát. A részben tűrhető állapotban lévő, hatvan szobás épület jelentős, multifunkcionális központtá válhatna. Úgymond, még mielőtt teljesen megnyugtatóan rendeződött volna a grófi ingatlan jogi helyzete, az örökös támogatásával, a helybeli alpolgármester közreműködésével „birtokba vették” és „felavatták” a kastélyt: Ott szervezték meg a fentebb emlegetett nyolc jeles magyarhoni fotóművész kiállítását, az önkormányzat vezetője pedig népi tánccsoporttal, énekesekkel, muzsikusokkal tette ünnepélyesebbé a tárlat megnyitását. Jóska barátom hosszan sorolja, hány kudarc érte az Essig család, illetve a bánffyhunyadi Kós Károly Egyesületpróbálkozásait, hogy itt, Zsobokon vagy egyebütt tető alá hozzanak egy kalotaszegi gyűjteményt, ahol a képeknek, a faragásoknak, a festett bútoroknak, a kézimunkáknak is helye volna. Talán a gyalui kastély lehetne a megfelelő hely?… Egyed Emese, aki már három könyvet írt az irodalmár Barcsayakról, felajánlotta a segítségét Barcsay Tamás történésznek: kutatásait a családja történetével foglalatoskodó tisztelt kolléga rendelkezésére bocsátja. Nem tudok a riportom végére pontot tenni addig, míg egy passzus erejéig nem idézem fel Emese asszony „zsoboki intrádáját”, amint jön velem szemben, elegáns, fehér lenvászon ruhában, széles karimájú szalmakalapban, a karján egy hatalmas csokor mezei virággal. „Ez a liláskék a gémorr – magyarázza –, ez a sárga az orbáncfű, az zsálya, amaz meg mogyorós lednek, bürköt is szedtem, sárga vadhagymát, fehér galajt és mentát. A galajt alabástromon találtam, az alabástrom kő fehéren vakított a zsoboki réten, talajréteg nem volt rajta, csak egy nagy virágbokor. Erős illata van. A minerálé és a vegetária ugyanazt a fehér színt kínálta.” Emese az anyatejjel szívta magába ezeket az ismereteket, hiszen az édesanyja botanikus volt. Hajnalban tovább csámborgok az Egellő sikátorán, ahová tegnap Emese elkísért, a temetőkertet megmutatni. A domboldalon szépségesen szeszélyes rendben, lábon álló, félig vagy teljesen eldőlt két-háromszáz éves, faragott, feliratos sírkövek – érdemes lenne alaposan végigkutatni. Emeséről tudom, hogy a helynevek szerelmese, hiszen tavaly ilyentájt versbe szőtte Zsobok legszebb neveit, Tűnődés tengerfenéken címmel. Jelentem: elmerészkedtem egészen az általa emlegetett Ördögkosara aljáig, de egyetlen lüdérccel se találkoztam. Pedig a vers szerint ez az apró katlan a „lüdérctánc helye” volna. Talán nem a megfelelő órában érkeztem oda… erdelyiriport.ro 2014. szeptember 8.Húszéves a zsoboki gyermek-otthon és szórványiskola-központMagyar Érdemrend Lovagkereszt Molnár Irma tiszteletes asszonynak Kettős ünnepet ült szombaton a Szilágy megyei Zsobok. Molnár Irma helyi református lelkész a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Barabás János kolozsvári vezető konzultól, ugyanakkor a Molnár János és Irma lelkészházaspár által megálmodott Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték. A szombati istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd átadták Molnár Irma tiszteletes asszonynak a Magyar Köztársaság elnöke, Áder János által adományozott kitüntetést. Molnár Irma elmondta: a díj nem csak őt, hanem családját és a zsobokiakat is megilleti, hiszen mindenben támogatták. Szombat délután kulturális programokkal folytatódott az ünnep, vasárnap pedig az istentisztelet után a temetőben koszorúztak, délután könyvbemutatót, filmvetítést, kiállításmegnyitót tartottak. Népviseletbe öltöztek a zsoboki fiatalok a kettős ünnepen. Molnár János lelkész, egyetemi oktató Zsobokról írt könyvet. Sokan meghatottan vettek részt a zsoboki református templomban a szombat délelőtti istentiszteleten, amelynek keretében Molnár Irma tiszteletes asszony átvehette a Magyar Köztársaság elnöke, Áder János által adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Ugyancsak az istentisztelet volt a kezdete annak a kétnapos ünnepnek, amelynek során a Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték. NAGY-HINTÓS DIANA , Szabadság (Kolozsvár) 2015. január 17.Riportkötet jelent meg KalotaszegrőlA 2014-es újságírótáborban született riportokból szerkesztett kötetet mutatták be a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei, első marosvásárhelyi sajtóklubjában. Az Időutazás Farnastól Zsobokig című kötetben azok a kalotaszegi riportok olvashatók, amelyekhez a tavaly júniusában szervezett újságíró táborban gyűjtöttek anyagot a szerzők. Bögözi Attila, Balázs Bence, Tasnádi-Sáhy Péter, Demeter Emőke, Rácz Éva, Gáspár Sándor, Simon Judit, Géczi Renáta, Szucher Ervin, Szűcs László és e cikk szerzője írta le azt, ami felkeltette az érdeklődését a kalotaszegi településeken. A kötet szerzői között szerepel Péntek János nyelvészprofesszor is, aki kalotaszegi származásúként tartott előadást a táborban, hívta fel a jelenlevők figyelmét mindarra, amit érdemes írásba foglalva megörökíteni. Farnas, Zsobok, Inaktelke, Váralmás, Sztána: bár a kalotaszegi hagyományos néprajzi tájegységhez tartoznak, az 1968-as átszervezéskor Szilágy megyéhez kerültek. Az újságírók a még élő hagyományokról, a mai modern életvitelről, az ottlakókat foglalkoztató kérdésekről írtak. Például az összeomláshoz közelálló farnasi református templomról olvashatunk riportot, vagy beszámolót a zsoboki hímzett aszfalt titkairól, azokról a megvalósított kezdeményezésekről, amelyek ma Zsobokon számos munkahelyet biztosítanak a falubeliek számára, sorsokról és életutakról, az egykori inaktelki betyárcsapatról. Míg Zsobokon takaros házak, iskola, felújított templom áll, a gyermekotthon és az azt kiszolgáló malom, pékség, tejfeldolgozó számos helybélinek biztosítja a tisztes megélhetést, és közel húsz éve megszervezik a képzőművészeti alkotótábort, addig Farnas „ötven százalékos falu”, ahogy Balázs Bence kolozsvári riporter fogalmaz. Mert Zsobok teljesen magyar falu, Farnas csak félig az. De a kettő közötti különbség jelképe lehetne akár az is, hogy Zsobokon gyermekotthon, Farnason öregotthon működik. A két falu életében jelentős szerepet tölt be Molnár Irma lelkész, mindkét otthon megálmodója és irányítója. Ezekről az intézményekről ír Gáspár Sándor marosvásárhelyi riporter a Segíts magadon, s az Isten is megsegít című riportjában, aki nemcsak a lelkésznővel, de a szakácsnőkkel és a bentlakókkal is elbeszélgetett. Az öregotthon legidősebb lakója a 91 éves Judit, aki egykor a Kolozsvári Rádiónak volt a belső munkatársa. Ugyanott él Margit, a kerekes székkel közlekedő Éva, Anna, aki mankóval tud járni csak, Ernő, az egykori virágkertész. Velük Simon Judit nagyváradi újságíró beszélgetett. Inaktelkén a ’70-es-80-as években Rózsa Sándorról, a 19-ik században élt híres betyárról neveztek el egy „betyársereget”, amire 2014-ben már szinte senki sem akar emlékezni. Ennek a seregnek a nyomát, az emlékeit próbálja kinyomozni Szucher Ervin, marosvásárhelyi újságíró. A kötetben az élő hagyományokról olvashatunk még, a tiszta szobáról, a nemzedékekről nemzedékekre szálló népviseleti örökségekről, arról, hogy az asszonyoknak köszönhetően hogyan kaptak aszfaltot a zsoboki utcák, vagy a falu legidősebb házaspárját mi tartotta össze 67 éven keresztül. Antal Erika maszol.ro lapozás: 1-15
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
